Ők alkotják azt a konzorciumot, amely megvalósítja a közösen beadott, nyertes Europe For Citizens: Networks of Towns pályázatukat.
Céljuk, hogy egy közös stratégia mentén közösen vegyenek részt a 2027-ig tartó uniós programozási időszakban. A projekt keretében megvalósítandó 10 darab szakmai találkozó segítségével meg kívánják ismerni egymás hagyományait, kultúráját. Szeretnék előtérbe helyezni a városok lakói közötti személyes kapcsolatok kialakítását. Kulcsfontosságú cél a társadalmi, gazdasági, környezetvédelmi és kulturális kapcsolatok európai viszonylatban történő kialakítása és fejlesztése a helyi önkormányzatok és társulásaik részvételével, vállalkozók, civil szervezetek és helyi polgárok bevonásával. Mindezt szakmai workshopok, kulturális- és gasztronómiai kísérő rendezvények segítségével. Megtörténik a helyi igények és kapacitások felmérése, valamint az EU által kínált lehetőségek bemutatása tematikus ifjúsági programokon, találkozókon, kommunikációs tréningeken, üzleti fórumokon, civil megbeszéléseken és nyilvános társadalmi eseményeken keresztül a helyi lakosság bevonásával. Az egyes önkormányzatok összegyűjtik a projektjavaslatokat, és listát készítenek azokról a fejlesztési projektekről, amelyeket 2027-ig terveznek megvalósítani. Ez képezi majd az együttműködési stratégia alapját, amely segítségével közös pályázatokat szeretnének benyújtani. A projekt egy új EU-hálózatot hoz létre, amely 6 országból, 6 önkormányzatból és számos civil szervezetből és vállalkozásból áll. Ez a hálózat minden kapacitással rendelkezik majd ahhoz, hogy segítse a regionális fejlődést, a gazdasági stabilitást, javítsa a helyi polgárok hosszú távú életminőségét, és csökkentse a fiatalok munkanélküliségét és a negatív migrációt.
Gyöngyös Heves megye második legnagyobb települése, a Gyöngyösi járás központja, lélekszáma körülbelül 27 000 fő. A város első írásos említése a 13. századból származik, de a legújabb történeti kutatások szerint már a honfoglalás idején, a 9-10. században is éltek emberek a településen.
Gyöngyös története összefonódott a szőlőműveléssel és a bortermeléssel, ami a mai napig sokak megélhetését biztosítja a városban és környékén. Gyöngyös központi települése a Mátrai borvidéknek, amely hazánk második legnagyobb borvidéke, a hegyvidékiek között pedig a legnagyobb területtel rendelkezik.
Az Alföld és az Északi Középhegység határán elterülő várost a Mátra kapujaként is ismerik, de az elmúlt évek törekvései a Mátra fővárosa cím irányába mutatnak. Gyöngyös közigazgatási területén található Magyarország legmagasabb hegycsúcsa, Kékestető, valamint az ország legmagasabban fekvő tava, Sástó. A Mátra kiváló adottságaival, jó levegőjével és színvonalas szálláshelyeivel az ország legnépszerűbb turisztikai célpontjai között szerepel.
Kézdivásárhelyt 1407-ben említik először, Zsigmond király 1427-ben nyilvánította vásáros hellyé. A városnak a középkorban jelentős céhes ipara volt. Különlegessége, hogy a főteret, az egykori piacteret övező házak kapui mind egy-egy utcának a végei, amelyet udvartérnek neveztek el. Ma 70 udvartér található a városban. Kézdivásárhelyt nevezik a céhek, a vargák és az udvarterek városának is, de hívták már Háromszék Párizsának is a kisvárost.
Kézdivásárhely főterének ma is álló épületei zömükben a 19. század második felében és a 20. század elején épültek.
Az 1857-ben épült hajdani városháza épületében kapott helyet az Incze László Céhtörténeti Múzeum, amelyben a helyi kézművesipar tárgyi emlékei, babákon (Zsuzsi és Andris) bemutatott népviseleti gyűjtemény, valamint az 1848–1849-es szabadságharc eseményeit felelevenítő emlékek láthatók.
Lendva egy 3000 fős város, Lendva Község központja, Horvátországgal és Magyarországgal határos. Lendvahegy alatt terül el, a Lendva folyó mentén. A lakosság vegyes (a magyarok a nemzetiség negyedét teszik ki), a feliratok, az oktatás és a közszolgáltatások kétnyelvűek. A település felett áll a lendvai vár, amely manapság múzeumnak ad otthont. A helyben kétnyelvű általános iskola mellett kétnyelvű középiskola is működik. Lendván 1958 óta működik a kisebbségi Muravidéki Magyar Rádió.
Látnivalók: Szent Katalin-templom, Evangélikus templom, Zsinagóga, Galéria-Múzeum, Szentháromság-kápolna és Hadik Mihály múmiája, Lendvahegy, Vinarium kilátó torony, ZipLine, Lendvai fürdő.
Mi vagyunk a Guinness világvárosa is - bogrács, azaz bogrács fővárosa, Zale György is szülöttünk, aki - a budapesti Hősök tere alapítója.
Még néhány szó a lendvai gasztronómiáról: a tipikus kulináris különlegességek közé tartozik a bogrács, a lendvai fehérbor, a perec, a tepertős pogácsa, a muravidéki százrétű béles, a rétes…
Lodygowice község Dél-Lengyelországban található, és több mint 14 ezer lakosa van. A festői környezetben található községnek közvetlen lejárata van a zywiecki tóhoz. A jól kiépített hegyi úthálózatnak köszönhetően a települést nagyon könnyen meg tudják közelíteni a turisták. A községben számos műemlék található, többek között a neogótikus Várkastély és parkegyüttes vagy az 1631-1634 között épült római katolikus fatemplom.
A település híres 50 fős Magurzanie nevű néptánc csoportjáról illetve Magurzanki nevű énekkaráról. A tánccsoport pályafutása alatt 550 az énekkar pedig 720 alkalommal lépet fel számos európai országban.
Losonc város a Nógrád régió kulturális és gazdasági központja és Közép-Szlovákia déli részének földrajzi központja, első írásos említése A 1247-ből származik, melyben a várost a történelmi nógrádi régió kereskedelmi útjainak fontos kereszteződése- és kulturális központként említik.
A 19. században való fejlődésének köszönhetően polgári házak gyönyörű szecessziós épületei övezik a T. G. Masaryk utcát. Számtalan bankintézmény, üzletház és a Nógrádi Könyvtár is itt székel. A város történelmi magjának szíve a Kubínyi tér, amely a régi piac helyén jött létre, valószínűleg még a középkorban. Itt található a történelmi Vigadó épülete is, két templom, és a Nógrádi múzeum és galéria, valamint nem messze a történelmi Városháza. Az egyik legkeresettebb, és leglenyűgözőbb épülete városunknak a felújított Zsinagóga is.
Ha gyönyörű természeti elrendezésben megépített környezetben szeretne üldögélni és pihenni, látogassa meg a francia, angol és tájkertészeti stílusban megépített parkot, mely Szlovákiában a legszebbek közé tartozik. Szeretettel meghívjuk Önt, hogy látogasson el hozzánk!
A legendás Říp-hegy és a Közép-Csehországi-felvidék középkori várakkal koronázott csúcsainak látótávolságán belül, a termékeny Polabí-alföld találkozik Kokořínsko romantikus homokkő-szurdokaival. Itt, a két legnagyobb cseh folyó, az Elba (csehül Labe) és a Moldau (németül Moldau) találkozása fölötti hegyfok lejtőin több mint ezer éve terem a neves Mělník dűlő szőlője. Mělník ősi királyi hozományvárosa egyedülálló borával és hosszú, gazdag történelmével büszkélkedhet, amelynek számos műemléke állít emléket.
A kastély, a gótikus tornyú templom az impozáns csontkamrával, a titokzatos földalatti járatok, melyek egy egyedülálló kúthoz vezetnek, a monumentális városháza, a történelmi polgárházak sorában festői árkáddal, a kapukban található művészeti galéria, amely megvédte a várost a betolakodóktól és a múzeum az egykori kapucinus kolostor helyén: mindez karnyújtásnyira van, turistaként pedig nehéz eldönteni, mit nézzünk meg először.
A projektindító rendezvényre Gyöngyösön került sor a Mátrai Bornapok Fesztivál keretében. A résztvevő települések péntek délelőtt érkeztek a városba, majd a szálláselfoglalása és az ebéd után 13:30-kor kezdődött az első szakmai workshopra Gyöngyös Városi Önkormányzat dísztermében: a résztvevő városok bemutatkoztak, ezt követően leegyeztették a hétvége programját majd sor került a konzorciumi megállapodás ünnepélyes aláírására. Ezt követően a delegációk vezetői sajtótájékoztatót tartottak. A program ünnepélyes megnyitójára 16:30-kor került sor, a Mátrai Bornapok Fesztivál színpadán a települések bemutatkoztak a nagyközönségnek is. Ezt követően megtekintették a Vidróczki Néptáncegyüttes kulturális műsorát. Az este pincelátogatással és borkóstolóval egybekötött vacsorával zárult. Szombaton folytatódott a szakmai workshop: Hiesz György polgármester bemutatta Gyöngyös fenntartható város fejlesztési stratégiáját, valamint a megvalósult, folyamatban lévő és tervezett fejlesztéseket. A vendégtelepülések ismertették az általuk fontosnak tartott fejlesztési irányokat. Ezt követően részletesen átbeszélték a projektben várható rendezvényeket: melyik eseményen mi várható, milyen vendégeket várnak (pl.:delegáció, ifjúsági csoport, kórus/néptáncegyüttes, stb.). A résztvevő települések delegációvezetői egyetértettek abban, hogy közös fejlesztési stratégiát kell kidolgozni a projekt folyamán. A workshopot követően, a projektmenedzserek egyeztettek a pályázattal kapcsolatos előírásokról, a szakmai beszámolóról. A délután folyamán városnézésre került sor: A résztvevők megtekintették a Mátra Múzeumot, a Ferences Egyházi Gyűjteményt illetve sétát tettek a városban. Az este vacsorával és a fesztivál programjának megtekintésével zárult. Vasárnap került sor a projektzárásra a vendégtelepülések délelőtt elhagyták a szállást és hazautaztak. A szakmai programon 5 országból 78 látogató vett részt, míg a projekt eredményeinek kommunikálását nagyban segítette a Mátrai Bornapok Fesztiválon való többezer résztvevő.
Előadások:
Gyöngyös fejlesztési törekvései
A projekt rendezvényei
1
NYITÓ TALÁLKOZÓ –
MY EU
Gyöngyös,
Magyarország
2022. 05-20-22
Workshop
Workshop
Záróesemény
Workshop
1/12
Kézdivásárhely 2022. június 17. és 19. között látta vendégül Gyöngyös (Magyarország), Lendva (Szlovénia), Melnik (Csehország) és Losonc (Szlovákia) küldöttségeit. A kisvárosban töltött hétvégén a vendégek szervezett programok keretén belül ismerhették meg a borvizek földjén fekvő Kézdivásárhelyet, turisztikai-, történelmi-, kulturális- és szociológiai szempontból. A kézdivásárhelyi rendezvény első napján, pénteken délben – egy rövid, közös főtéri séta után – ismertettük városunk aktuális fejlesztési terveit. Ezt követően, egy workshop keretén belül mutatta be minden résztvevő, vagy minden delegáció képviselője az önkormányzataik sajátos működési mechanizmusait, a turisztika, a fenntartható jövő területén szerzett tapasztalatait, jógyakorlatait. A workshop célja a tapasztalatcsere volt, ami az adminisztratív testületek sajátságos funkcionalitását illeti. A tapasztalatcserével párhuzamosan az is prioritás volt számukra, hogy a városok képviselői közelebbről megismerjék egymást. A közös tevékenységek lezártával egy rövid sajtótájékoztató vette kezdetét melynek keretében dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármester osztotta meg a projekttel kapcsolatos tapasztalatokat, 2022. június 17-én. A sajtótájékoztatón a küldöttségek vezetői is felszólaltak. A rendezvény második napján idegenvezető kíséretében látogattunk el Bálványos-fürdőre, ahol egy rövid kis séta keretén belül hallgathattunk érdekes információkat a borvizek földjén fekvő Kézdivásárhelyről. A bálványosi séta után, a délutáni órákban közösen látogattunk el a maksai Óriás Pincetetőn megszervezett Székely Vágtára, amely a budapesti Nemzeti Vágta székelyföldi előfutama.
1/9
2
Fenntartható jövő –
WE4EU2022
Kézdivásárhely,
Románia
2022. 06-17-19.
A külföldi résztvevők a projektszándékok és a konkrét Projektterv elkészítése mellett megtapasztalhatták a hagyományos Nemzetközi Nógrád Folklórfesztivált, amely régiónk egyik legnagyobb és leghíresebb rendezvénye. Történetét 1995-ben kezdte megírni, és hosszú éveken át a világ legkülönbözőbb szegleteiből érkező együttesek előadásait fogadhatta és tapasztalhatta meg a közönség.
Az idei, 5 napig tartó rendezvényen, amely Nógrád területén zajlott nemcsak szlovák, hanem magyar részről is, partnerek folklóregyüttesei, közvetlenül Lodygowice városából, Csehországból, ill. Magyarországról mutatkoztak be a színpadon. A projekt résztvevői a vizuális élvezet mellett a regionális márka Produkt Novohrad keretében megismerkedhettek a helyi kézművességgel, megkóstolhatták a régió hagyományos, helyi alapanyagokból készült konyháját.
A háromnapos program keretében a szakmai workshopok mellett a delegációk tagjai ellátogattak a Szabó Gyula Emlékházába a Losonci Zsinagógába, Városi Múzeumba. Megtekintették az Elveszett Nógrád Nógrádi múzeum, és galéria kiállítását és a művészeti kezecském műhelyben saját kezűleg gyártottak emlék tárgyakat.
A WE4EU 2022 közös projekt Losonci önkormányzatának szervezői úgy vélik, hogy az előkészített tevékenységek mindegyike pozitív benyomást tett a résztvevőkre. Egy év múlva ugyanilyen örömmel kívánják fogadni a külföldi vendégeket, nemcsak partnerként, hanem barátaikként is.
Delegációvezetők
Workshop
Nográdi Folklór Fesztivál Losonc
Delegációvezetők
1/10
3
Hagyományaink, és a ti hagyományaitok - együtt értékeink mentén – WE4EU2022
Losonc,Szlovákia
2022.07.29-31.
2022. augusztus 26- 27. között a magyarországi Gyöngyös, a csehországi Melnik, a lengyel Lodygowice, az erdélyi Kézdivásárhely és a szlovák Losonc delegációi a Bográcsfeszt kísérő program keretén belül találkoztak a Lendvai Városházán egy háromórás workshopon, amely konferencia a turisztikai projekteket célozta meg. A résztvevő városok több nyelven mutatták be prezentációikkal a közelmúlt, folyóban levő és a jövőbeli projekteket, amelyek turizmussal kapcsolatosak. Szakembereket hívtak meg (városi térségfejlesztőket- építészmérnököket, projekt menedzsereket) arra, hogy a lehető legszakmaibb szemszögből bemutassák a lokális jó gyakorlatokat, valamint az Európai Uniós jó praxisokat is bemutattuk. A résztvevők megismerhették, ki hogyan fejleszt országon belül és azt is, hogyan tudnánk kooperálni (pl. a sportturizmus terén a még épülőben levő sportcsarnokunkhoz cserediákok, sportolók, stb. Magyarországról, Csehországból is ellátogathatnak Szlovéniába).
A kétnapos program keretében a vendégek megismerhették még a helyi gasztonómia különlegességeit, a lendvai borokat és megtekinthették a híres törökverő katona múmiáját a Szentháromság kápolnában, az evangélikus templomot, a zsinagógát, a művelődési házat, a Vinarium kilátótornyot és a Vinarium Zipline-t, valamint végigsétálhattak a Guinness bogrács fővárosának utcáján helyi különlegességeket kóstolván. A résztvevők jógyakorlatokat sajátíthattak el.
1/8
4
WE4EU2022
Lendva,Szlovénia
2022.08.26-27.
A találkozó programja két részre osztható - a program első részében a résztvevők egy klímaváltozás témájú szakmai szemináriumon vettek részt a csehországi Mělník városában. A második rész a hagyományok, a kultúra és a történelmi emlékek megismeréséről, valamint a kölcsönös kapcsolatok fejlesztéséről szólt. A szakmai workshop eredménye a javaslatok, tapasztalatok cseréje és az éghajlati veszélyek megosztása volt az egyes városok között. A workshop részét képezte az egyes delegációk között végzett felmérés is, amely kimutatta, hogy a legnagyobb éghajlati veszélyt a résztvevő városok mindegyike számára a szárazság és a heves esőzések váltakozása jelenti. Ezzel a szemináriummal Mělník városa megnyitotta az éghajlatváltozással kapcsolatos fenyegetések kérdését, valamint a partnerek arról is egyeztettek, hogy mely város hogyan reagál ezekre a szélsőséges időjárási körülményekre. A találkozó teljes programjának eredménye az összes érdekelt fél éghajlattal kapcsolatos gondjainak kölcsönös megismertetése és a kommunikáció elmélyítése volt. A program és a szervezett tevékenységek részeként a delegációk tagjai megismerkedtek Mělník város kultúrájával és történelmi hagyományaival, a turisztikai-, hagyományőrző projektekkel, illetve konkrétan megosztották a városok fejlesztése közben szerzett tapasztalataikat, tudásukat. Hasonlóan jelentős eredménye a rendezvénynek a klímaváltozási veszélyek témakörének közös feltárása, a projekt keretében szakember segítségével kezdték meg a delegációk a felkészülést a veszélyekre. A workshop keretében készített felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a partnervárosok szerint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kiemelten fontos, ennek tematikája a városok közötti további együttműködés keretében kerül kidolgozásra ezen és más, az Európai Unió által támogatott projekteken belül.
1/4
5
EU - HATÁROK NÉLKÜL
Mělník,Csehország
2022.09.15-17.
2022. szeptember 23-25. között a lengyelországi Łodygowice látta vendégül Gyöngyös (Magyarország), Lendva (Szlovénia), Melnik (Csehország), Losonc (Szlovákia) és Kézdivásárhely (Románia) delegációit a WE4EU2022 program keretein belül. A hétvége első napján a küldöttek megtekintették a település parkját és a palotakomplexumot, amely magában foglalja a történelmi palotát és melléképületeit. A polgármester üdvözölte az összes megjelent partnert, és megköszönte a nagyszámú jelenlévő küldöttet. Ezután Marcin Zyzak, a Befektetésfejlesztési és Promóciós Osztály vezetője bemutatta Łodygowice község előnyeit, erősségeit és további fejlesztési irányait. Őt a Közösségi Művelődési Központ igazgatója, Talik Renáta követte, aki bemutatta kulturális örökségüket valamint a településen rendszeresen megszervezésre kerülő rendezvényeket, projekteket. Majd a műhelymunka során minden partner bemutatta tervezett kulturális/turisztikai beruházásait és fejlesztési terveit a kultúra, a nemzeti örökség és az infrastruktúra területén. A jövőbeni közös fejlesztések lehetőségeit is megvitatták. A workshop célja az volt, hogy megosszák a fejlesztések során szerzett pályázatokkal kapcsolatos tapasztalataikat a külső forrásbevonásáról. A résztvevők egy rövid sajtótájékoztatón azt is megbeszélték, hogy a projektek megvalósítása során milyen problémákkal kell szembesülniük az egyes partnereknek és hogyan lehet ezeket minimalizálni. Másnap a település turisztikai desztinációit látogatták meg: közös kiránduláson vettek részt a Skrzyczne-hegy tetején, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik Łodygowice községre. A túra után egy csésze kávé mellett megbeszélték a jövő évi találkozók terveit és érintették a jövőbeli projektek tervezésének szempontjait is. A program és a szervezett tevékenységek részeként a delegáció tagjai a a hivatalos partnerségen túl barátkoztak és részletesebben megbeszélték az előttük álló szakmai kihívásokat, így a küldöttek áttekintést kaptak az egyes résztvevő partnerek sajátosságairól. Továbbá a rendezvény legfontosabb hatása az volt, hogy a vendégek különböző szemszögből ismerhették meg Łodygowice önkormányzatát és az Európai Unió értékeit.
1/9
6
Barátság a kultúrán át
Łodygowice,
Lengyelország
2022.09.23-25.
2023 július 7-9 között a csehországi Mělník városa látta vendégül a partnervárosok küldötteit: Gyöngyös Magyarországról, Kézdivásárhely Romániából, Losonc Szlovákiából és Łodygowice Lengyelországból, az Európa a polgárokért program keretében zajló WE4EU projekt részeként. A mintegy 20 000 lakosú Mělník városa gazdag történelmi és kulturális hagyományairól, a Cseh Köztársaság ezen részén szokatlan szőlőültetvényeiről, de kulturális fesztiváljairól - pl. a Mělníki szüretről és a Mělníki seprűről - is ismert.Mělník város célja a projekt részeként, hogy hosszú távú partnerséget hozzon létre és alakítson ki más városokkal, majd a közösen kialakított fejlesztési stratégiával összhangban közösen vegyenek részt az EU által a 2027-ig tartó programidőszakban meghirdetett kihívásokban.
Ennek szerves részét képezi az a közös szándék is, hogy a helyi önkormányzatok és más, helyi szinten működő érdekelt felek, köztük vállalkozók, civil szervezetek és helyi polgárok részvételével építsék és fejlesszék az európai társadalmi, gazdasági, környezeti és kulturális kapcsolatokat. A rendezvényt csütörtökön délután a Hotel Liblice-ben, a Cseh Köztársaság Tudományos Akadémiájának konferenciaközpontjában Petr Kowanda, Mělník alpolgármestere és JUDr. Jindřich Špergl tanácsos kezdte.
Ezután a résztvevők átvonultak a konferenciaterembe, ahol szakmai műhelybeszélgetést tartottak a következő témában: az esővíz felhasználása a városfejlesztésben. Kezdetben a program főbb pontjait ismertették, majd a partnervárosok egyes csoportjait felkérték, hogy először dolgozzák ki megoldásaikat az esővíz városfejlesztésben való felhasználásának egyes módjaira, majd rövid prezentáció formájában mutassák be azokat a többi résztvevőnek. A következő napon a külföldi delegációknak lehetőségük nyílt arra, hogy a Cseh Köztársaság fővárosának, Prágának a központjában megismerkedjenek az esővíz felhasználásának gyakorlati megoldásaival.
A program második részében a delegáció részt vett "Tenger Mělník mellett" című hagyományos étel- és színházi fesztiválon .
1/10
7
EU - HATÁROK NÉLKÜL Mělník,
Csehország 2023.07.07-09.
2023 Augusztus 18-20 között Szlovákiában, Losoncon találkoztak a partnerek. A találkozó szakmai workshop-pal kezdődött, melynek témája a projekttervezés volt 6 ország bevonásával. Ez nagy lépés volt önkormányzataink számára. A sikeres projekt lehetővé tette egymás megismerését, az információ- és tapasztalatszerzést. Nemcsak a korábbi és jövőbeli rendezvényeken folytatott rendszeres e-mail, telefonos és online kommunikációnak köszönhetően, hanem az egyes országokban tartott rendezvények során nagyon fontos személyes kommunikációnak és találkozóknak köszönhetően. A rendezvényen fellépett a magyarországi Gyöngyösről érkező zenei együttes is. A partnereken kívül a város fiatal kerékpárosai is ellátogattak ezekben a napokban Lučenec városába. A projektnek köszönhetően a rendezvényre látogatók vonatra is szállhattak, és más szemszögből is láthatták a vidéket. A generációk, sok nemzetiség és kultúra találkozása pozitívan hatott magára a rendezvényre, kapcsolatokat teremtett és támogatta az uniós közösség megítélését.
A rendezvény a Lučenské hodovanie - Lučenec City Days 2023 keretében került megrendezésre. A három nap alatt számos koncert, kézműves vásár, családi programok és gasztronómiai bemutatók várták a látogatókat. A delegáció programját a munkarészben a megvalósult projektekről szóló műhelymunka, a zsinagóga felújításáról szóló előadás és a jó gyakorlatok bemutatása töltötte ki. Megvitattuk a projekt eredményeit és a látogatás során bemutatott egyéb városi projekteket 2022-ben a turizmus, az infrastruktúra bővítése és más területeken. A cél az volt, hogy bemutassuk, hogyan haladtunk előre 2022 óta a városokon belül és az együttműködésünkben.
A városok sikeresnek és hasznosnak értékelték a projektet. Az önkormányzatok számos példát osztottak meg a bevált gyakorlatokról. A városok és a lakosok megismerték egymást. Bemutatták hagyományaikat és kultúrájukat. Erős partnerséget hoztak létre az EU-n belül és annak elveivel összhangban. Az uniós támogatás keretében továbbra is együttműködnek és közös projekteket nyújtanak be.
A városok bemutatták megvalósult és tervezett projektjeiket. A rendezvény látogatói megismerkedhettek a partnervárosokkal és a WE4EU2022 projekttel. Gyöngyös városából érkező zenei együttes fellépésének köszönhetően az együttműködés lehetősége kibővült, és a rendezvény egy újabb dimenzióval bővült az EU-n belül. A partnerek értékelték a sikeres projektet és támogatták a további együttműködés szándékát.
1/7
8
Hagyományaink, és a ti hagyományaitok - együtt értékeink mentén – WE4EU2022
Losonc,Szlovákia
2023.08.18-20.
A projektpartnerek Szlovéniában, Lendván találkoztak Szeptember 2023 1-3. között. A rendezvény a Vinarium Fesztivál keretében valósult meg, amely a helyi többnyelvű térség tárgyi és szellemi kulturális örökségének bemutatására, megőrzésére és népszerűsítésére összpontosít. A hagyományos "lendvai szőlőszüreti" felvonulás már évek óta felhívja a helyi lakosság és a látogatók figyelmét a kulturális örökség fontosságára és értékére, valamint gazdagítja a város és a régió kulturális és turisztikai kínálatát.
Egy közös konferencián valamennyi projektpartner bemutatta kulturális örökségét, valamint annak megőrzésének, bemutatásának és népszerűsítésének módjait. Maga a "Lendvai szőlőszüret" felvonulás is példa volt arra, hogy a kulturális örökség hogyan válik fontos eseménnyé egy hely és annak jellegzetességei identitásának és népszerűsítésének szempontjából.
A kölcsönös megbeszélések és előadások révén olyan közös projektek előkészítésére és megvalósítására számítunk, amelyek hozzájárulnak városaink kulturális örökségének fejlesztéséhez és megőrzéséhez.
A rendezvény sikeresen zárult, új meglátásokkal, tapasztalatokkal és mindenekelőtt olyan emberekkel való kapcsolatfelvétellel, akiknek van tapasztalatuk a projektek előkészítésében és megvalósításában. Partnereinkkel együtt európai értékeket és a jövőben közös projekteket dolgozunk ki a kulturális örökség, a turizmus, a minőség és a fenntartható életmód megőrzése és fejlesztése érdekében.
A Szüreti Fesztivál nagyszámú közönsége megismerhette a résztvevő településeket. A program nagy médiavisszhangot kapott. A külföldi partnerek bemutatkozása segítette a lakosság tájékoztatását a projektről. Megtörtént a célok és feladatok ismertetése. A résztvevő városok prezentációban mutatták be a projekt során szerzett tapasztalataikat.
1/11
9
WE4EU2022 Lendva,
Szlovénia 2023.09.01-03.
A Szüreti Napok hétvégéjén, 2023. szeptember 14-16. között, a gyöngyösi városháza dísztermében zárult a 2022 májusában, a Mátrai Bornapokon indult, közvetlen brüsszeli finanszírozásból megvalósult WE4EU2022 című Europe for Citizens projekt (projektszám: 101053930). A projekt során hat ország hat önkormányzata tíz rendezvényen építette nemzetközi kapcsolatait.A másfél éves projektben Gyöngyös mellett részt vett a szlovákiai Losonc, a cseh Melnik, a lengyel Lodygowice, a romániai Kézdivásárhely, és a szlovén Lendva. Utóbbi kettő Gyöngyös testvérvárosa is egyben. Az elmúlt időben a városok összesen 10 alkalommal találkoztak, melynek célja a nemzetközi kapcsolatépítés mellett a személyes kapcsolatok erősítése. A későbbiekben ezek biztos alapot nyújtanak arra, hogy a városok konzorciumban nagyobb volumenű uniós pályázatokon indulhassanak. “Sikerült egymással barátságot kötni, megismerni egymás kultúráját, gasztronómiáját, munkamódszereit, megbeszéltük, hogy lehet a leghatékonyabban részt venni Európai Uniós pályázatokon, és hogy lehet a legjobban felhasználni ezeket a forrásokat,” mondta el a zárórendezvényen Kévés Tamás, Gyöngyös alpolgármestere, hozzátéve, hogy a városok fontos tapasztalatokat cseréltek arról, hogy lehet a háború és infláció okozta problémákat megfelelően kezelni, túlélni azokat. A projekt keretében megtartott 10 találkozón a városok közös fejlesztési elképzeléseket is kidolgoztak, amellett hogy megismerték egymás jógyakorlatait, hagyományait és örökségét.
A projekt megvalósítását Dr. Lénártné Bene Anikó ügyvezető koordinálása mellett a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Nonprofit Kft. irányította. A konzorcium további együttműködést tervez, így a most záruló projekt előszobája lehet további pályázatoknak és a résztvevő városok közötti további együttműködésnek. A pályázat lezárásaként ünnepélyes faültetésre is sor került. A szintén uniós forrásból megvalósult Aktív Ház projekt melletti területen, minden résztvevő település egy-egy táblával ellátott fát ültetett el, amely szimbóluma a gyümölcsöző kapcsolatnak. A résztvevők megbeszélték a projekt eredményeit. Majd közösen tartottak sajtótájékoztatót. A résztvevő települések polgármesterei beszéltek arról, hogy milyen eredményeket értek el a projekt során. A workshop keretében a városok úgy döntöttek, hogy megállapodnak a jövőbeni közös projektekben. A három nap alatt számos koncert, kézműves vásár, családi program és gasztronómiai bemutató várta az érdeklődőket.
1/11
10
ZÁRÓ ESEMÉNY
Gyöngyös,
Magyarország 2023.09.14-16.