Négy város civilszervezeteinek vezetői találkoztak Gyöngyösön a Citizens for Towns projekt keretében, 2024. augusztus 09-11. között. A magyarországi találkozón Gyöngyös, Kézdivásárhely (Erdély, Románia), Lodygowice (Lengyelország) delegációja kultúrális és gasztronómiai programok mellett egy egész napos tréningen is részt vett. A program egy városnéző sétával egybekötött városkvízzel kezdődött pénteken, melynek során a külföldi látogatóknak a várossal kapcsolatos kérdésekre kellett választ adniuk játékos formában, majd a napot vacsorával és borkóstolóval zárták.
Szombaton egy egész napos tréninggel folytatódott a program. Fekete Katalin és Sabján Katalin trénerek segítségével a hazai és külföldi civilszervezetek jelen lévő tagjai játékos formában egy egynapos tréningen vettek részt. A program célja az volt, hogy a delegációk tagjai megismerjék egymást és közösen ötleteljenek, alkossanak fejlesztési stratégiát. A programban elsődlegesen arra fókuszáltak a trénerek, hogy mi az amit különösebb anyagi ráfordítás nélkül, pusztán az összefogás erejével is elérhetnek közösen egy-egy település civil szervezetei. A program során hamar körvonalazódott, hogy a civilek számára kiemelt fontosággal bír a környezetvédelem és saját közvetlen környezetük fejlesztése, szépítse. A nap végére, így egy közös projekttárat hoztak létre, melyben közösen kidolgozott fejlesztési ötletek találhatóak.
Comentarios